Ma este ismét Újholdunk lesz, méghozzá nem is akármilyen. A Vízöntő jegy 27° -án ma egyesül a Nap, a Hold, a Juno és a Merkúr energiája, ami már így önmagában is érdekes lehet, mert óriási, felszabadító, felfrissítő energiát kapnak a házasság, a hivatalos szerződéses viszonyok, a tanulás, és a kommunikációs készség témakörei.  A két fővilágosító mindig figyelemmel, fénnyel, és erővel telíti azt az életterületet, amit megérint. A Vízöntő jegyében a Merkúrral összeolvadó Újhold olyan hirtelen bevillanó, zseniális, nem mindennapi ötleteket hozhat a felszínre a semmiből, amelyekkel aztán igazán kiszabadíthatjuk magunkat az eddig szorosan fogva tartó gondolat-ketreceinkből, legyen szó akár a házasságunkról, gyereknevelésről, tanulásról, vagy egy teljesen új dolog, új élet elkezdéséről. Minden Újholdban benne van egyfajta újrakezdő energia, hiszen a Holdnak egy új ciklusa indul el ismét. Ilyenkorra érdemes időzíteni a nagy változtatásokat, vagy legalább az elhatározásokat. Annál is inkább, mivel a ma esti Újholdat maximálisan támogatja a Vízöntő uralkodó bolygója az Uránusz, amely a Kos jegyéből, lehetőségeket kínáló szextil energiákkal segíti a „vendégeit”. A Vízöntő és a Kos jegyébe eső életterületeinken most elérkezett az idő, hogy a régóta halogatott változtatások terveit ezúttal valóban a tettek mezejére vigyük. Most tudatossággal és racionalitással telítődik a változás iránti igény, ezért ma nem kell attól félni, hogy a hirtelen jövő döntéseinket később megbánhatjuk. A Vízöntő Merkúr – Nap – Hold hármasa megfontolttá, logikussá teszi a lépéseinket, ugyanakkor az ösztönös, intuitív késztetéseink is éppúgy jelen lesznek, tehát nincs miért aggódni.

Az Újhold és az Uránusz felezőpontjára eső Halak Chiron ma felhozhat érzelmi természetű, karmikus sebeket, ami jelzés értékkel fog bírni. Ha még van feldolgozni valónk, ma és holnap tudatos belső munkával sokat tehetünk azért, hogy azokat elengedjük. A Vízöntő jeggyel most kiönthetjük magunkból a bánatunkat, kibeszéléssel, kieresztéssel, logikai levezetésekkel. Ha megértjük a probléma okait, könnyebb elfogadni azt, ami van, és már nem kell tovább rágódni vagy értetlenkedni a helyzeten. A gyógyulási folyamatok sokszor már akkor beindulnak, amikor tudomást veszel valamiről és azt elfogadod. Még mindig jobb a rossz hír, mint a bizonytalanság, akkor legalább tudod mi a baj, és át tudod gondolni, hogy milyen lépések szükségesek a megoldáshoz.

Ezenkívül a Bika jegy vége felé haladó Sedna (kentaur típusú égitest, a szétdarabolódás általi teremtés szimbóluma) hozhat némi belső konfliktust egy olyan felbukkanó, feszültséget keltő, de tettekre sarkalló élethelyzettel, amelyre ugyan nincs teljes rálátásunk, de ha darabjaira szedjük szét az adott helyzetet, és elemeiben vizsgáljuk meg a dolgokat, akkor abból egy teljesen új minőségű életteret tudunk teremteni. Nem biztos, hogy tényleg úgy történt, ahogy gondoljuk, vagy nem biztos, hogy végleg értékét vesztette valami, legyen az házasság, vagy egy iskola, ahová nem szeret járni a gyerek. A megfontoltság, a megértés, az alapos vizsgálódás, mint eszközök most nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy észrevegyük, mi az, ami még értékes, és mi az, ami már hasztalan az életünkben (főleg Bika – Vízöntő életterületen).

Ma este az Újhold stellium, a Chiron, az Uránusz és a Sedna között egy olyan zárt fényszögalakzat jön létre, amelyben az energia feszültséggel és konfliktushelyzettel indul (fix kvadrát), felhozza a megoldatlan karmikus eredetű érzelmi sebeket (Chiron karma fényszögei), ugyanakkor lehetőségeket is teremt egyben (két darab belső körön futó szextillel) arra, hogy alapos önvizsgálattal, tudatossággal és racionális levezetésekkel megoldjuk azokat a belső konfliktusainkat, amelyek már régóta kínoznak és nem volt merszünk szembenézni velük. Nem könnyű, de ez a hegy megmászható, mert a konfigurációban körbejár az energia (mindenki kommunikál mindenkivel), tehát a közös nevező kerestetik. Bármilyen lelkiállapotot is hoz fel a ma este vagy a holnapi nap, próbáljuk meg okosan és megfontoltan, a lehető legjobb megoldásokat kieszközölni, hiszen az „égiek” is pont ebben támogatnak minket. Az Újhold erővel és energiával telíti a tudatunkat és a lelkünket egyaránt, úgyhogy hajrá, és mindent bele, nincs mire várni! Tedd, amit tenned kell!

Még valami

Újholdon kívüli tranzit ugyan, de azért még érdemes megemlíteni, hogy a Vénusz – Szaturnusz – Ceres között, ma és még két napig egy Sors Ujja nevű fényszögalakzat jön létre. Két darab bi-direkciós karma fényszög alakult ki a Ceres aszteroida (gondoskodás, táplálás, anyaság) és a Szaturnusz, valamint a Vénusz között. A Szaturnusz – Vénusz pedig passzív szextillel kapcsolódik egymáshoz. A fényszögkép üzenete, hogy a gondoskodás és a táplálás, mégha szívből is jön, nagyon sokszor terhekkel, küzdelmekkel, felvállalt feladatokkal jár együtt, ami fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő tud lenni. Itt lehet szó édesanyáról, vagy idős szülőt gondozó felnőttről, egy másik ember ellátása mindig sok munkával és áldozattal jár együtt. Olykor elérkezik egy olyan pillanat, amikor az embernek elege lesz és hirtelen megbetegszik, mert nem bírja tovább sem lelkileg, sem fizikailag, egész egyszerűen elfogy az ereje. Néha szabad nemet is mondani, segítséget kérni, mert a sorsfeladatba azért nem érdemes beleszakadni. A szeretetnek óriási motiváló ereje van, de ha valami túlterheli az embert, akkor meg kell változtatni a rendszert (Uránusz – Szaturnusz tri-decil – zseniális ötletekkel), mert a leromlott egészségi állapot csak tartósítja a karmát és egyáltalán nem oldja. Nem kell mindenáron túlvállalni a dolgokat. Az Uránusz – Ceres bi-szeptil azt sugallja, hogy a sorsod Te irányítod, és csakis Te. A sorsfeladatokkal szembenézni és megoldani azokat csak Te tudod, senki más, de belül erős vagy és nem kell megfelelned senkinek. Csak annyit vállalj, amennyit bírsz, és ne habozz változtatni a napi rutinon, ha az túl megterhelő!

Többet ésszel, mint erővel! 🙂

Cs. Melinda