Az élettervben rejlő lehetőség kiaknázása

amazing-736884_960_720True power vagyis igazi erő.  Az az erő, amely az Univerzumot működteti és amely benned van, a lelked mélyén, – akkor is, ha nem tudsz róla. Az az erő, amelyet már nagyon sokan próbáltak megfejteni. Einstein szeretetnek hívta, a különböző vallások vagy spirituális tanok hitnek, én belső meggyőződésnek nevezem.

Ahogyan az Agykontroll módszer mondja, “Minden gondolatnak súlya van, de a kimondott szónak még nagyobb.” A gondolatainkkal, érzelmeinkkel, szavainkkal és meggyőződéseinkkel teremteni tudunk. Jelen életünk pontos mása annak, annak, amiben a múltban hittünk. A jövőnk pedig olyan lesz, amilyenné formáljuk. A tudatosság, a hála, a szeretet, a hit-vágy-elvárás hármasa hegyeket képes mozgatni, de csak akkor, ha ez létformává válik és nem öt percig tart. Az erős belső motiváció nem foglalkozik a “mikor?” és “hogyan?” kérdésekkel. Nem gondolkozik, nem magyaráz, nem keres kifogásokat, nem türelmetlen, csak figyel, cselekszik és várakozik. A kitűzött cél sokszor csak egy karnyújtásnyira van tőled, de annyira belesüppedsz a negatív energiameződbe, hogy észre sem veszed azt. A jó hír, hogy ezen bármikor lehet változtatni. Mint egy rádiócsatornát, egyik Mhz-ről átváltasz egy másikra. Agyunk, testünk, lelkünk sem működik másképp. Mivel az egész világ rezgést bocsát ki, – gyakorlatilag minden, amit érzékelünk a világból – , ezért minden és mindenki hatással van mindenre és mindenkire. “A jókedv ragadós”, szokták mondani, de valójában minden az. Tudatalatt érzékeljük mások auráját, egy hely energiamezejét, a tárgyak rezgéseit, sőt az az elképesztő információáradat is hat ránk, amelyeket naponta olvasunk, hallgatunk, nézünk. Óriási manipulatív erő tud ez lenni, főleg a félelemkeltés terén. Ezt csakis tudatossággal lehet kezelni. Meg kell választani, kikkel beszélgetünk, milyen műsorokat nézünk, milyen olvasmányokat olvasunk. Manapság erősnek és ébernek kell lenni ahhoz, hogy felülemelkedjünk a sok szemeten, ami érkezik a világból. Eljött az idő, hogy átváltsd végre azt a csatornát. A belső csatornádat, a figyelmed és a lelked. Arra a rezgésre kell állítanod magad, amely felemel, előre visz és segíti az életed. A boldogság, a derű belülről érkező állapotok és az igazi sikerek csak az emelkedett rezgéssel rezonálnak.

Persze mindenkinek van egy adott sorsa, egy csak rá kiszabott életútja, amelytől eltérni nem igazán lehet, talán nem is érdemes, de az élet tele van ajándékokkal, lehetőségekkel, szépséggel, – feltéve ha hajlandóak vagyunk észrevenni azokat.

“Kérj és megadatik.”  Na itt jön a képbe az asztrológia. A tudatos ember nem kerget illúziókat és nem a lottó ötösről ábrándozik, hanem önismeretet szerez, megismeri a saját képességeit, a kreatív teremtő erejét és ösztönösen követi lelkének sugallatait. Mindenki jó valamiben! Teljesen felesleges olyan dolgokról ábrándozni, amelyek nincsenek a sorsunkban. Nem lehet mindenkiből szupersztár vagy Bill Gates, de a saját életéből kihozhatja a maximumot és lehet abban boldog, egészséges és kiegyensúlyozott. (Az extrém nehéz sorsokról majd másik posztban írok, a karmikus adósságok egy teljesen más téma lesz.)

A személyes horoszkóp megmutatja a Te személyre szabott útitervedet, a lehetőségeidet, a hozott és szerzett képességeidet, a hátráltató tényezőket és a rejtett motivációkat. A belső erő mindenkiben ott él, hiszen az Univerzum részei vagyunk, a világ bennünk és mi a világban élünk. A True Power Astrology címet azért találtam ki, hogy felhívjam a figyelmet a horoszkópfejtés egy nagyon lényeges pontjára. Az önismereti úton haladóknak nem a sémákat és a papagájszövegeket kell észrevenni (“ha Kos vagy, akkor Te ilyen vagy, ha ott áll a Marsod, akkor meg olyan…stb.”), hiszen minden egyes ember sorsa és születési képlete egyedi és különleges. A horoszkópfejtésekhez NINCS RECEPT. Az analógiák sora irdatlan nagyszámú lehet egy adott képletre. Nincs rossz bolygóállás, csak az emberi tudat teszi rosszá. Bárhogyan is állnak a bolygók, a horoszkópban a lehetőségekre kell koncentrálni, az elrejtett kis magokra, amelyeket “csak” öntözni és gondozni kell ahhoz, hogy hatalmas, bőséges terméssel megáldott, gyönyörű (élet)fa legyen belőle. Egy óriási szeretetfa. Mert csak így lehet, csak így érdemes…

Melinda Cs.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someonePrint this page