A ’transzcendencia’ szó a latin eredetű ’transcendo’ szóból származik, melynek jelentése: „átlépek”. A karma asztrológiai értelmezésben a transzcendencia a szabad szemmel nem látható tartományra vonatkozik (a Szaturnuszon túli égitestekre), és azokra a mélyrétegekre a születési képletben, amelyeket első ránézésre nem lehet azonnal észrevenni.

Mivel az emberi létezésnek nemcsak a fizikai test az alapfeltétele, hanem a lélek és a szellem jelenléte is (Aszcendens, Hold, Nap), ezért nemcsak a fizikai testet kell gondozni, ápolni, és életben tartani (táplálékkal, alvással, sporttal…stb.), hanem a léleknek és a szellemnek is megvannak a maguk szükségleteik. Míg a test jól tud lakni finom ételekkel, és lehet része lazító masszázsban, addig a lélek és a szellem tápláléka már nem annyira egyértelműen következtethető ki az egyén számára, – hogy ő mitől is lehetne teljesen elégedett az életével. Ha az alapszükségletek kielégültek, az ember elkezdi keresni az egyéb igényeinek szóló megoldásokat. A lélek tudja, hogy honnan jött és hová tart, de ha az egyén nincs kapcsolatban a saját lelkével (Nap-Hold kapcsolódások), akkor nagyon nehezen tudja meghallani a lélek üzenetét, ezért gyakran elveszettnek és boldogtalannak érzi magát a földi síkon. (Ha a felettes énjével van kapcsolata, akkor azért nem annyira rossz a helyzet. A születési képletből ezt azonnal meg lehet állapítani.)

A hétköznapi ember, aki nem foglalkozik túl sokat az önismerettel, vagy a spirituális dolgokkal, ugyanúgy keresi a transzcendens élményeket, csak nem tudatosul benne, hogy ő mit miért tesz, csak azt tudja, hogy valami hiányzik neki, noha nem igazán tudja megfogalmazni, hogy mi is lenne az. A szeretetre, a transzcendens élményekre mindenkinek szüksége van, ha mástól nem is kapja meg, legalább az önszeretetre és önelfogadásra kell törekedni. Akinek a hétköznapjaiban nincs jelen a transzcendencia, azt előbb-utóbb valamilyen külső kondicionáló esemény löki oda. Aki bajba kerül, kétségbe esés gyötri, hirtelen elkezd imádkozni, pedig addig sosem tette, vagy veszteségélmény hatására elkezd alkoholizmusba menekülni. A drog használók is az ’átlépés’ iránti igényük miatt nyúlnak a szerekhez, bár ők pont nem a megfelelő helyre jutnak át, mivel a magasabb dimenziókig nem lehet droggal eljutni. Az időskori elbutulás lelki oka is a nagyon erős vágy az átlépésre, de amíg lehet, addig is válasszunk inkább tudatosan a lehetőségek közül. A transzcendens élményeket a mai kor ’flow’-nak is nevezi, amikor egy tevékenység közben gondolatban kilépsz az addigi világodból, és belépsz, átlépsz egy másik síkra, ahol valamilyen ihlet hatására alkotsz valami zseniálisat. Bárhol és bármikor lehet flow-ba kerülni: zeneírás, könyvírás, festészet, tánc vagy bármilyen művészeti tevékenység közben, de tanulás során, sőt, horoszkópfejtés közben is. Ezek mind transzcendens élmények tudnak lenni, de természetesen a legkézenfekvőbb megoldás a rendszeres meditáció, a relaxációs gyakorlatok, az ima, a szexualitás, vagy az erős ráhangolódás a saját lelkedre, az intuitív érzéseidre.

Az asztrológiában a transzcendencia képviselője a Neptunusz bolygó, amely a Halak jegy uralkodó bolygója. A Halak Nappal, Holddal vagy Aszcendenssel rendelkezők nagyon könnyen rá tudnak hangolódni a flow-ra, a meditációra, fogékonyak a láthatatlan szálak érzékelésére, mivel ők extra érzékeny emberek, azonnal felveszik a környezetük hatásait. Nekik, de a többi vizes jegynek sem lehet hazudni, azonnal beléd látnak, hiába mondasz mást, az igazi szándékaid megérzik. Mindenkinek van Halak jegyű életterülete és Neptunusz a képletében, tehát érdemes megnézni, hogy hová esnek, mert az általuk képviselt területen tudunk a leginkább flow-ba kerülni és transzcendens élményekben részesülni. És ne feledjük, hogy a legnagyobb transzcendens élmény az, ha szeretet áramlik bennünk és ezáltal emelkedik az energia rezgés körülöttünk. Egy szeretetteljes öleléssel gyógyítani és gyógyulásra vagyunk képesek.

Szeretettel: Cs. Melinda