A március hónap meglehetősen vegyes hatásokkal fogja bombázni a feminin oldalunkat, unatkozni nem fogunk, az már biztos. A hónap eleje a Halak minőség érzelmi dominanciájával indul, mivel ebben a jegyben halad a feleséget jelölő Juno aszteroida, a Nap utoléri  és együttállásba kerül a Neptunusszal, a Vénusz és a Merkúr pedig kéz a kézben haladva beéri a Chiron nevezetű kentaur égitestet, amely a Halakban az érzelmi természetű karmikus sebeinket hozza felszínre. Március első hetében túláradó érzelmeket élünk át, erősen vágyunk az egység élményre és a feltétel nélküli szeretetre. A kommunikációnk elsődleges eszköze az érzelmekre hatás lesz és főleg emocionálisan döntünk majd az egyes kérdésekben. Március 5. környékén az idő különösen alkalmas lesz arra, hogy az érzelmeinket, de a lelki sebeinket is tisztán, szeretetteljesen ki tudjuk fejezni. Az elsődleges cél a harmónia megteremtése, nem pedig a másik bántása, ezért a régóta cipelt lelki sebek ezen a napon megértésre és a gyógyulás útjára találhatnak. Ha vannak művészi képességeink vagy kedvünk a kreatív tevékenységekhez, akár egy alkotás általi „flow” élmény is gyógyító hatással bírhat a lélekre ebben az időszakban. Március 7.-én a Vénusz, (a szeretet, harmónia, pénz, kis szerencse jelölője) a Kos jegyébe lép, ami egy kicsit felhevíti az érzelmeket és a szenvedélyt, hirtelen felindulásból költhetjük a pénzt, de a szerelmi kalandokra is nyitottabbakká válhatunk. Az egyedülállók most könnyebben ismerkedhetnek, mivel oldódnak a gátlások, és határozottabban vállalják, azt, amit (vagy akit) szeretnének. Március 8.-án, nőnapon kialakul az égen egy Vénusz-Hold-Ceres formálta Átfutó Trigon a tűz elemben, amely főleg azokat a hölgyeket segíti, akiknél a Hold és a Vénusz a születési képletben diszharmonikusan kapcsolódik egymáshoz. Most a szerelmes nő és az anya szerepei nem ütköznek, hanem harmonikus, gondoskodó, tápláló, inspiratív és rendkívül szenvedélyes szeretetet képviselnek. A Nyilas Hold optimizmust, lelkesedést és jövőorientáltságot kelt a lelkünkben. Sőt, a Juno és a Transzplútó is beszáll a buliba egy-egy karma fényszöggel a Cereshez és a Vénuszhoz, és egy rövid ideig a Holdhoz csapódnak változó kvadráttal. Ők így öten dupla Mozdony fényszögképet hoznak létre, ami felhívja a figyelmet arra, hogy a feleség szerep akkor az igazi, ha valódi érzelmek vannak a háttérben, valamint megbecsülés és tisztelet övezi a nőt (különben nincs értelme az egésznek és még bele is lehet betegedni). A hétköznapok feszültségében ott van az áldás, a megoldás, de a karmikus tapasztalat is, vagyis az elköteleződés és az állandó gondoskodás akkor nyer igazi értelmet, ha az szívből-lélekből történik. Az Átfutó Trigon biztosítja a Mozdonyok gyors siklásának lehetőségét, az égi áldást, a gondoskodó, szerelmes szeretet áramlását kívül és belül. Ha szeretet van, könnyebb vinni a terheket is.

A hónap egyik fő motívuma a női archetípusok kapcsán a Lilith és a Vesta szembenállása lesz, melyben a felek ellenfélként (és nem ellenségként) tekintenek egymásra. Ezt az ütközést szerencsére több alkalommal is oldja egy-egy égitest, főleg a Hold, mivel ő halad a leggyorsabban az égen, de oldópont lesz a Vénusz és a Ceres aszteroida is egy rövid ideig. Az Ikrekben haladó Lilith a lázadó női én-állapotot képviseli és azt a női tudatosságot, ami nem tűri el a méltatlanságot, a hazugságot, a kétszínűséget. A Nyilasban járó Vesta a fókuszáló képességet, a csőlátást, a szigorúan egy témára való kattanást, ami jelen esetben a jövővel kapcsolatos terveket és a hitet jelenti. Ebben a feszültségben, a jelen eltűrése ütközik a jövőképpel, mivel dilemmát hordoz a jelen és a jövő kivitelezése, pici bizalmatlanság is lehet a levegőben.

A hónap egyik kiemelkedő égi eseménye az Újhold létrejötte lesz március 17-én 14:12-kor, a Halak 26°53’ fokán, mely során a Hold együttállásba kerül a Nappal, de a Chiron kentaurral is, sőt T-kvadrát fényszögképet hoznak létre a Vesta és a Lilith aszteroidával. Ez az Újhold azért lesz különleges, mert a lélek sebzett női része most tudatossággal gyógyíthatóvá válik. A régóta cipelt érzelmi sérülések a felszínre és a fókuszba kerülnek, de a fájdalom mindig jelzésértékkel bír, még dolgunk van az adott témával. A múltat megváltoztatni nem lehet, de tudatosan, bölcsen, a női őserő és a személyes gyógyítóerő felhasználásával felül lehet írni a dolgokat, és pozitívan lehet tekinteni a jövőre. Annál is inkább, mert a Ceres – Pallas Athéna – Juno hármasa felhozza azokat a női erőket, talpraesettséget és bölcsességet, amelyeket sok életen keresztül tettünk a magunkévá. A küzdelem és a szenvedés egy idő után képességgé és tudássá érik. Ezt a tudást kell most elővenni és maximálisan kamatoztatni a jelenben is. Az Újhold pillanatát a külső szférákból érkező erők (Alnilam, Sadalachbia, Khufu, Gaea) szintén segítik, tehát meditációval és tudatossággal életre kelthetjük a rejtett tartalékainkat, a bennünk rejlő anyaistennő teremtő erejét és az öngyógyítói képességeinket.

Március 22. és 25. között a Kosban járó Vénusz és a Bakban haladó Plútó között egy kardinális kvadrát fogja felturbózni a hangulatot, méghozzá az Eris közreműködésével. A szerelem istennője ugyanis együttállásba kerül Erisszel, – a görög Panteonban a békétlenség és a viszály démona -, akivel ketten együtt olyan drasztikus lépésekre is képesek, amelyek által sikerülhet végre alapjaiban megváltoztatni a szerelmi életünket vagy az anyagi helyzetünket. Jöhet, egy új élethelyzet, ami segíthet átértékelni magunkban a dolgokat. A pénz, a hatalom, a szépség, a szerelem nem minden, de a földi sík örömei közé tartoznak. Át kell alakítani az ezekkel kapcsolatos elavult nézeteinket, és ha kell, a külső körülmények megváltoztatását is be kell vetni az új minőségek eléréséhez. Az óvatosság azért sosem árt, különösen, hogy március végén (26.-30. között) a Kosban haladó Vénusz csatlakozik a „rendbontó” Uránuszhoz is, tehát felerősödik az igény a változtatásokra, a megújulásra és az új élmények keresésére. Vigyázzunk, hogy ne költsük ész nélkül a pénzt, vagy hirtelen felindulásból ne tegyünk olyat, amit később megbánnánk. A hónap utolsó napján a Vénusz hazatér a kényelemszerető Bika jegyébe, ahol végre lubickolhat a nyugalomban, a hedonizmusban, a szépségben és a harmóniában, javaslom, törekedjünk majd erre mi is.

 

Szeretettel: Cs. Melinda