Könyvajánló téli estékre

book-1950451_960_720Eléggé döcögősen halad ez a január, de legyen némi pozitívum is, a Nap már kifelé halad a Bak jegyéből, és eléri lassan a lazább és őrültebb Vízöntő jegyet. Télen kevés napfényt kapunk, ezért befelé fordulunk, ami érthető is, hiszen a belső fényt keressük ilyenkor. (A fenyő és a fény szavak nem véletlenül csengenek össze, fenyőünnep = fényünnep, de még a Vénusz név is a magyar fény szóhoz kapcsolódik.) Tökéletes időtöltés lehet ebben az időszakban az olvasás, különösen akkor, ha igazán érdekes és lélekemelő könyveket olvasunk. Mindenkinek más az ízlése, ezért most a saját érdeklődési körömnek megfelelően listázom azt az öt könyvet, amelyeket a napokban olvasok (igen, egyszerre többet is szoktam), és amelyeket tiszta szívből ajánlok mindenkinek, aki lelki wellness-ben szeretne részesülni az olvasmányok által. Engem mindig feltöltenek a lelkemhez szóló könyvek, elalvás előtt olvasva pedig nyugodt álmokat hoznak.

eletmuveszetMüller P. AranyfonalNálam az örök favorit író, amióta eszemet tudom, mindig is Müller Péter volt. Egészen fiatal korom óta olvasom a sorait, az ő könyvei segítettek át az életem legnehezebb időszakain. Amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a terheket, ő megszólította a lelkemet, és segítő kezet nyújtott. A mai napig szívesen olvasom a könyveit, mert őszintén ír arról, amit gondol, érez, amit megtapasztalt, és átélt. Kendőzés nélkül mutatja meg a kétségeit, a hibáit és emberi mivoltát. A kedvenc könyvem tőle a Szeretetkönyv és a Ji-King Jóskönyv, de az aktuális olvasmányaim között most az Életművészet – Tanácsok a Jóskönyv használatához és az Aranyfonál című kötet szerepel. Ami engem illet, én mindig ceruzával a kezemben olvasok, és aláhúzom a nekem szóló vagy a különösen áldásos és fénnyel telített sorokat.

” Szellemünk részt vesz a genetikusan kialakuló test kifejlődésének folyamatában, és születésünk után fokozatosan megnyilvánul az “önmagam” tudat, melyet nem szüleinktől kaptunk. És ez a tudat, éberségének színvonala szerint, részt vesz élettervünk megvalósításában. “

“…az ember belső világát, mint egy óceánt, melynek felszín alatti erőáramlatait a tudat nem érzékeli. Itt vannak a felhalmozott múltbéli emlékmagok és vágycsírák, meg nem született sorsminták, melyek megvalósulásra törnek.”

(Müller Péter – Életművészet)

A másik kedvenc íróm Szepes Mária, akinek a könyveiben már erősen jelen vannak az asztrológiai, a tudományos és a filozófikus összefüggések.

” Benső kozmoszunk Állatégövében egyéniségünket Napbárka hordozza hajnaltól alkonyatig. Létnappalban való jelenlétünknek Napunk a gyújtópontja. E csillagjármű minden bolygóval erős, érdekelt viszonyban áll. Ő gyűjti magába életérzésünk intenzitását és öntudatunk fényét. Vándorlásaink zavartalanságát vagy diszharmonikus aspektusait titkos Nap-pozitúránk determinálja. Ha Királyjelünkhöz mágikus koronát szerzünk, tisztafényű, drágakövekké csiszolt bolygóerőkből, nem ütközünk mélytudatunk felszín alatti akadályaiba. Mert a csillagok uraként valóban sorsunk zátonyai és aknái fölé emelkedhetünk. “

(Szepes Mária – A Sors Mágiája)

3214722_5 3409953_5A Sors Mágiája c. kötet folytatása Az Álom Mágiája, amelyben az álmok szimbológiája, a vágyálmok értelmezése és az irányított álmodás kerül terítékre. A mágia szó értelmezéséről Müller Péter is írt sokat: a mag – önmaga – magas – magasságos – magabiztos – magvas – magyar – mágia – mágus szavak nagyon is összefüggenek, és nem véletlenül. A magyar nyelvben ősi tudás kódja rejlik, sajnos ezt az iskolákban nem tanítják. A magban benne van a lehetőség, a múlt, a jelen és a jövő egyszerre. Az ember lelkének magjában ott van a mágikus sorsformálási lehetőség.

B823874

Az ötödik könyv, amit épp olvasok, inkább már az ismeretterjesztő kategóriába tartozik: Frank Joseph – Atlantisz és más elveszett világok. Az olvasmányból megtudhatjuk, hogy nagyjából hol lehetett Atlantisz, hogyan pusztult el az akkori társadalom, milyen etikátlan dolgokat tettek az atlantisziak, hogyan rohantak a vesztükbe, és milyen párhuzamokat lehet vonni a mai kor társadalma és az Atlantiszon élt emberek között… Izgalmas kis könyv, akit érdekel ez a téma, nem fogja megbánni, ha ezt a kötetet választja a kínálatból.

Kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek!

2017.01.14.