Ki a hibás, ha boldogtalan vagy? Két nappal vagyunk a választás után, de akadnak emberek, akik máris egymásnak estek, a közösségi oldalakon egymást törlik, barátságok szakadnak meg, elégedetlenkedő, panaszkodó, önsajnáltató posztokat osztanak meg és így tovább. Nagyon kiábrándító tud lenni, amikor egy kedves ismerős vicsorgó cyber-állattá válik. A politikai helyzet az egy dolog, a vezetők jönnek-mennek, de hol marad az egyéni felelősségvállalás? Tényleg az aktuális kormány, egy kívülálló dolog okolható a személyes boldogtalanságért? Nem ártana egy kicsit elgondolkozni egysmáson.

A létezésed a szüleidnek köszönheted, de ha már elmúltál 18 éves, az életed alakulásáért a leginkább Te vagy a felelős, ez alól nem lehet kibújni és ezt nem lehet másra kenni.

A kőkemény munkát és az erőfeszítéseket nem lehet megúszni, akkor sem, ha külföldre mész, akkor sem, ha itthon élsz, akkor sem, ha az egyik párt nyer, és akkor sem, ha a másik.

Mondhatni eléggé gyermeteg dolog másokra mutogatni, mert nem kaptál meg valamit, vagy mert neked csak annyi jutott, amennyi. Huszonévesek panaszkodó levelei kapcsán rögtön az jut az eszembe, hogy micsoda egy negatív (szülői) minta épült ezekbe a fiatalokba! Hol van az a fiatalos lendület, becsvágy, bizonyítási vágy, lelkesedés, önmegvalósítani akarás, ami úgy általában a fiatalságot jellemzi? A mi generációnknak a huszonéves kor sokkal küzdelmesebb volt bizonyos szempontból: nem volt otthoni internet, nem volt mobiltelefon, sőt, egyesek fülkébe jártak ki telefonálni a ház elé, és az Expressz újságból nézték ki az állásajánlatokat. Akkoriban sem volt túl gyakori, sőt, nagyon ritka volt, aki huszonévesen apukától lakást, kocsit kapott volna. Ma már azok az emberek, akik nem adták fel, tapasztalt, diplomás, nyelveket beszélő, családos emberek lettek, akiket az élettapasztalat gazdagabbá és erősebbé tett. Ezzel szemben a panaszkodó ember csak egyre gyengül, és mentális beszűkültségében már azt sem veszi észre, ha a lottó ötös szelvényt a zsebébe teszik. (A közösségi felületeken egyébként csak a frusztráltabb típus írogat, aki boldog és elégedett, egyszerűen nem érzi szükségét annak, hogy beszólogasson másoknak, ezért tűnik úgy, hogy „mindenki” elégedetlen. Ne hagyd, hogy ez a negatív energiaörvény beszippantson vagy megfélemlítsen, egyszerűen szállj ki belőle. A lehúzó szülői légkört is ajánlom mielőbb otthagyni – a kérdés, hogy felismered-e időben, hogy ez neked romboló.)

Ami engem illet, én éltem külföldön is, itthon is, kommunizmusban is, meg rendszerváltás után is, és mindig nagyon sokat kellett küzdenem mindenért, olykor hibáztattam a sorsot, hogy miért nem születtem „jobb” helyre (akkor még nem tudtam, hogy pont a legjobb helyen vagyok), de eszem ágában nem volt másoktól várni a megoldást. Nem adták ingyen a nyelvtudást, a diplomákat, a szakmai sikereket…stb., külföldön dupla annyit kellett dolgoznom az elismerésért, de aki máshol sikeres, az itt is megállja a helyét, tapasztalatból mondom. Megtanultam a leckét, hogy bármi történjék is, a felelősség mindig az enyém, és csak rajtam múlik, hogy mit hozok ki az életemből és a rendelkezésemre álló eszközökből.

Aki tanácstalan abban, hogy mihez kezdjen magával, javaslom, gondolkozzon el azon, hogy miben hajlandó kompromisszumot kötni és egyáltalán milyen célok motiválják! Egy kimondottan egyszerű és logikus receptje van ennek, de kell hozzá némi rugalmasság, és jó adagnyi szorgalom, plusz kitartás is:

  • Külföldre menni pénzt gyűjteni – tiszta sor, kezdetben olykor be kell vállalni a szállodai mosdó pucolását, vagy az éttermi munkákat sok pénzért (relatív, hogy kinek, mi a sok), tapasztalatszerzésnek mindenképpen hasznos. Kell néhány év, mire összegyűjtesz kellő mennyiségű összeget, de az aktuális külföldi „helyzetekre” is gondolni kell, hogy vajon mennyire biztonságos ott élni.
  • Itthon maradni és a választott hivatásnak élni kevés pénzért, – örülhetsz, mert olyan munkát csinálsz, amit szeretsz, de általában minden szakmában lehet a legjobbnak lenni és privát vonalon mozogni még több pénzért.
  • Itthon maradni és csak a pénz motivál – át kell gondolni, hogy mivel akarsz nagyon sok pénzt összehozni és milyen eszközök kellenek hozzá (tanfolyam, egyetem, tárgyi eszközök, gépek, ingatlan…stb.). Apránként indulj el, és a többi majd jön szép sorban, az első 2-5 év lesz a legküzdelmesebb, de utána már egyre könnyebb lesz, hacsak nem tűzöl ki folyamatosan még nagyobb célokat és eredményeket.

Bárhogyan is döntesz, egy helyben nem maradhatsz, el kell indulnod valamerre, mivel határozott célok nélkül sehová sem jutsz, csak lesüllyedsz. Bármelyik irányba is mész, tedd azt örömmel, boldogan és lelkesedéssel, különben az első körben kihullasz. Az érzelmi motiváció nagyon fontos, ami a legerősebb az összes közül! (Víz elemű Nap – érzelmi, föld Nap – anyagi, levegős Nap – intellektuális, tűz Nap – alkotói, önmegvalósító célok.) Ha épp nagyon nehéz, vigyél bele érzelmeket, és mondd azt magadban, hogy csak azértis megcsinálod, a szerelmedért/családodért/gyermekedért teszed, stb. Legyen benned valamilyen motiváló energia, különben felőrölnek a hétköznapok.

Politika ide vagy oda, ha magyarnak születtél, büszkének kellene lenni rá, mert ősi tudást és zsenialitást hordoz a magyar nyelv, a kultúránk pedig sokkal-sokkal régebbi, mint ahogyan azt az iskolákban tanítják, rengeteg spirituális és gyógyító energiát hordozunk a szívünkben. Összefogással picivel többre mennénk azért, és mindig abból kell főzni, ami van, de ha változást szeretnél, akkor először saját magad kell rendbe tenned. A tudatos, érett, felnőtt ember nem másokra mutogat, hanem megkérdezi önmagától: – „Mit kell tennem ahhoz, hogy…?” Ha megtettél mindent, tényleg maximálisan küzdöttél, és valami mégsem sikerült, akkor azt engedd el, mert nem rajtad múlt, és lehet, hogy nem is az a te utad. Ha az utadon vagy, akkor azt fogod megtapasztalni, hogy sorra nyílnak meg az ajtók előtted.

 

Sok sikert kívánok mindenkinek!

 

Cs. Melinda