Miben segíthet a horoszkóp?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához először is érdemes tisztázni, hogy mi is az a horoszkóp, és hogy az egyáltalán mire való. A horoszkóp, vagyis a születési képlet a születés pillanatában fennálló égi helyzet síkban ábrázolt pontos másolata. A horoszkóp szereplői, az égitestek, az állatövi jegyek, a tengelyek…stb. egy nagyszabású szimbólumrendszer részei, melynek fejtését lehet a legegyszerűbb szinttől kezdve az igazán elképesztően mély szintekig is művelni.

A születési képlet egy hozzávetőleges térképet jelöl ki az inkarnálódó lélek számára, amelyet a lélek nagy gondossággal saját maga állított össze, hogy valamely célját meg tudja valósítani a következő inkarnációjában. Az egyes célok és a kijelölt életfeladatok sok-sok élet láncolatához viszonyítva jönnek létre, mivel nincs rálátásunk ezekre az életekre, ezért gyakran teszünk fel olyan kérdéseket, hogy „Miért ez jutott nekem?” vagy „Mit vétettem, hogy ennyit kell szenvednem?”. Mivel az életek körforgásai során a lélek szeretné kiegyenlíteni a „számláját”, vagyis a karmikus tartozását, hogy aztán visszajuthasson ismét a nagy EGY-ségbe, ezért mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a balansz és a kozmikus rend ismét helyreálljon. Például, ha egy lélek ártott valakinek korábban, legközelebb vele teszik meg ugyanazt, de nem azért, mert egy külső valaki ezt akarja, hanem a lélek saját elhatározásából vállalja fel a kompenzálást. A karmikus adósságokat így vagy úgy, de le kell dolgozni („A galaxis egyensúlyát vissza kell állítani.” – ahogy Yoda mondja a Star Wars-ban 🙂 ). Ha valaki már eleget szenvedett és vezekelt, lehet túlhaladni is egy adott problémakört, vagy éppen kegyelmet is kérni. Nem a büntetés a lényege az egész földi létezésnek, hanem a tapasztalás maga, és a tanulság levonása, ami elhozza az egófejlődést (Nappá válást) mindamellett, hogy a szeretetet fizikai szinten csak ezen a földi síkon tudjuk igazán kifejezni és megtapasztalni. A földi sík legnagyobb vonzereje a lélek számára pont a földi örömökben leledzik. Ha nem lenne olyan sok örömforrása a fizikai létnek, egyáltalán nem is inkarnálódna ide a lélek. (Egy szellemlény nem tud finomakat enni-inni, ölelkezni, csodálatos tájakon sétálgatni, virágot szagolgatni, jó kocsit vezetni…stb.)

Soha senki nem érkezik a földi síkra cél nélkül. Minden egyes születés okkal és meghatározott célokkal történik, noha az egyes célokat olykor még menet közben is lehet csiszolni, alakítani, vagy variálni. A lényeg a kijelölt cél és irány, az útvonal pedig a szabad akarat függvényében lehet akár egészen egyedi is. Aki nagyon tutira akart menni, viszonylag kevés szabad akaratot hagyott magának, mivel semmiképpen sem szeretne letérni a kijelölt ösvényről. Ehhez az utazáshoz nyújt segítséget a születésünk pillanatának lenyomata, a horoszkóp, az az egyedi égi térkép, amely tartalmazza a kiindulási pontunk összes létező energiáját, de a kezdetben benne van a vég(eredmény) is, és minden további összetevő, akárcsak az almamagban egy egész almafa. A kicsi magban jelen van a múlt, a jelen és a jövő egyszerre. Az emberi lélek épp így hordozza magában a múltját és a jövőjét.

Mi van akkor, ha az almamag még azt sem tudja magáról, hogy ő egyáltalán egy almamag?

Az önismeret és tudatosság nélkül élő ember gyakran gondolja azt, hogy ő csak egy áldozata a világnak, vagy mások/a környezete miatt nem tud érvényesülni, esetleg guruktól várja, hogy felvilágosítsák az ő mibenlétéről, ezáltal sokkal szűkebb kereteket és lehetőséget szabva magának, mivel ha mások vagy az események irányítják az életét, sokkal több szenvedéssel kell számolnia (mivel nem ő irányít, ki van szolgáltatva), de legalább van kire kennie a sarat… Ilyenkor nagy segítséget tud nyújtani a születési képlet felállítása, amelyből kiderül, hogy milyen feladatokat és célkitűzéseket szabott ki magának a lélek, mennyi szabad akaratot hagyott magának, milyen tendenciák felé kell haladnia az élete során. A tapasztalataim szerint a legnagyobb segítséget annak az „almamagnak” lehet adni, aki már tudja magáról, hogy ő egyszer majd egy hatalmas almafa lesz. Mivel ebben az esetben képes a leginkább elfogadni a tanácsokat, a gondozást, az öntözést, az időszakos nyesegetést, mivel érti, hogy ezek a folyamatok segítik és támogatják őt az útján. Érte történnek a dolgok és nem ellene. Tehát az alapszintű önismerettel rendelkezőknek tud a leghatékonyabb lenni a születési képlet feltárása, amikor valaki már ismeri a saját kereteit és vágyait. Kimondottan nehéz olyan embernek segíteni, aki azt sem tudja, hogy mi teszi őt boldoggá, mert általában sem tud örülni semminek. Sajnos sokan élnek úgy, hogy fogalmuk sincs arról, mitől lennének lelkesebbek az életben. Várnak valamire, vagy valakire,aki talán elhozza a megváltást, ha tanácsot is kérnek, azt nem fogadják meg, kifogásokból viszont rengeteg van. Akinek nincs kapcsolata a saját lelkével, az boldogtalan lesz. Így működünk. Ha van benned lelkesedés, (lélek -lelkesedés), ha van valamilyen hobbi, munka, emberi kapcsolatok, amibe a lelked tudod tenni, máris a jó irányba fordultál.

Mindig hangsúlyozom, hogy az önismeret az egyik legfontosabb tényezője a tudatosságnak. Amikor tudod magadról, hogy ki vagy, mire vagy képes, mi szeretnél lenni, és mit szeretnél mindenképpen megvalósítani az életedben. Amikor vannak vágyaid, álmaid, amikor hív egy hivatás, egy tevékenység, egy hobbi, egy élettéma, amikor nem kérdés, hogy mi akarsz lenni, és mit akarsz csinálni, akkor valószínű, hogy az utadon vagy. Néha maga az útkeresés az életfeladat. Ahhoz, hogy meghalld ezeket a belső hívásokat, meg kell tanulni (ha nem megy ösztönösen) figyelni a saját lelkedre. Ha követed a lelked hangját, nem kívülről várod a nagy megváltást, hogy valaki közölje: „Neked ez a kijelölt utad és kész.”. Mert mi van, ha téved? Ha nem olyan embertől kérsz tanácsot, aki valóban tud Neked segíteni? Ezért kell megtalálni mindig azt a belső bizonyosságot, ami vezérelhet, ami segíthet felismerni az igazi céljaidat. Bárki, bármit mond, neked belső meggyőződéssel kell(ene) tudni, hogy hol akarsz élni, kivel, hogyan, stb. és hogy mit szeretnél magaddal kezdeni. Mert valójában a cél és az irány az, ami pontosan meg van határozva, az odavezető út lehet opcionális. (Az archetípusokon belül az analógiák szabadon megválaszthatók.)

Ha viszont már megvannak a felismert célok, és kitaláltad, hogy merre húz a szíved-lelked, már csak az útitervet kell hozzá összeállítani. A születési képletből fel kell tárni, hogy miért ezt a sorsot választottad, honnan ered, és miből nőtt ki a jelen életed sorsfeladata, milyen múltat és tapasztalást hoztál magaddal, milyen eszköztárat, képességeket, tulajdonságokat választottál a jelen élet feladataihoz, mi az, ami ott lappang benned és még fejleszthető képesség, milyen akadályokkal, és korábbi sérülésekkel kell megküzdened a továbblépéshez, hol kapsz áldást, és hogy minek és nagyjából mikor van itt az ideje. Tudatossággal sokat lehet lendíteni a történéseken, élét lehet venni, de elébe is lehet menni az eseményeknek. (Általában fordulópontok és nagy váltások idején jönnek hozzám a legtöbben, – az sem véletlen, hogy épp milyen életszakaszban kérjük a tanácsot valakitől.)

Gyakori kérdéstípus a „Mi fog történni velem?”, „Mikor jön a szerelem?”, „Mikor leszek boldog?”...stb., amelyekre nincsenek igazi válaszok, mivel azok kizárólag az egyéntől függnek. Az életed történéseit az befolyásolja a leginkább, hogy Te hogyan reagálsz egy adott élethelyzetre, mit generálsz magadból, és hogy mivel rezonálsz úgy általában (alacsony vagy magasabb rezgésekkel, Híradót nézel-e vagy vígjátékot, üres-e a pohár, vagy tele van-e …stb.) A szerelem akkor érkezik, amikor nyitottá válsz rá, boldog pedig akkor leszel, és abban a pillanatban azonnal, ha képes vagy felhőtlenül örülni valaminek és sokszor vagy képes örülni valaminek.

Az online kérdezők körében szintén gyakoriak a „Milyen hivatást válasszak?”, és a „Mondj valamit a képletemről!” típusú kérdések, amelyek egy kicsivel több tudatosságot igényelnének a kérdezőtől. Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy, mi az érdeklődési területe, mi az a tevékenység, amit akkor is csinálna, ha senki sem fizetne érte. Általában ilyenkor szoktak jönni a nagy felismerések, és akkor már van egy nyomvonal, amin el lehet indulni. Ha nincs válasz, akkor a képlet alapján felsorolok legalább 20 tevékenységet, ami illene a személyiségéhez, és abból lehet választani, de mindig az a legigazibb, amit szívvel-lélekkel tudsz csinálni. A képleteddel kapcsolatban próbálj meg pontos kérdéseket megfogalmazni, mert ez így nagyon tág kérdéskör. Egy képleten tudok dolgozni akár két hétig is megállás nélkül, és beszélni róla 3-4 órán keresztül. Fontos, hogy kiemeld azt az életterületet, amivel kapcsolatban kérdezni szeretnél, így hatékonyabb lesz az online képletfejtés is. A személyes konzultáción természetesen a maximális fejtést kapják tőlem a hozzám fordulók.

 

 

 

 

Szeretettel: Cs. Melinda