Az eredeti hivatásomat illetően nyelvtanár vagyok, ami ugyan már nem fő tevékenységi területem, de időnként azért még kapok felkéréseket érettségi vagy nyelvvizsga felkészítések ügyében is. Szívesen vállalom, mivel nagyon szeretek tanítani, és sok-sok év után még mindig lelkesen tudok mesélni az angol nyelv rejtelmeiről és az állásinterjúk vagy a szóbeli vizsgák fortélyairól.

Az a tapasztalatom sajnos, hogy a tanítványaimnak legalább a fele azzal a komplexussal küzd, hogy nem mer megszólalni idegen nyelven, mert nem mer hibázni. Úgy érzi, vége a világnak, ha rosszul mond valamit, és/mert megszégyenül a tanára vagy a többiek előtt a csoportjában. Ebben a problematikában egyrészt ott van a magyar oktatási rendszer „jóindulatú” módszere, mely szerint a hibázókat meg kell alázni, szégyenfalra tűzni, megbélyegezni, nehogy még egyszer hibázni merjenek. (De miért? Miért nem szabad hibázni? Amikor én voltam középiskolás diák, még kérdezni sem lehetett „Még ezt sem tudod hülye gyerek?”címszóval.) A durvább korokban még testi fenyítést is bevetettek. Ezekre kollektív szinten emlékezhetünk is akár.

Vannak olyan esetek is, amikor a nehezített kommunikáció, a visszafogott kifejezőkészség vagy a tanulás során szerzett hibáktól való félelem karmikus eredettel rendelkezik, ilyenkor pontosan azzal vesszük élét a dolognak, ha még fiatalon elkezdünk mindenfélét tanulni, és mindenből szépen sorra levizsgázunk. A korábbi negatív tapasztalat egyik ellenszere a sikerélmény megszerzése az adott életterületen. Amitől félsz, abba bele kell menni, ki kell próbálni, hogy megtudd, tényleg valósak voltak-e a félelmeid. Lehet, hogy csak nem volt elég képzett vagy elhivatott a tanárod, nem jártál olyan helyeken, ahol nagy hasznát vehetted volna a megszerzett tudásodnak. Azt kell megérteni, hogy a tanulási folyamatoknak alapvető része a hibázás. Nem baj, ha rosszul mondod, mert abból tanulsz, de ez a földi síkon szerzett tapasztalásokra is ugyanúgy érvényes. Hibázni nagyon is szabad, sőt… Ha hibáztál és felismered, majd felvállalod, akkor megtanultál felelősséget vállalni a tetteidért. Minden történés érted és neked dolgozik.

A kritika-önkritika ördögi köre elég keményen be tud ivódni a tudatba és az énképbe. Gyakran előfordul, hogy valaki annyira fél a kritikától, hogy elkezdi magát ostorozni, mielőtt bárki bármit mondhatna, és meggyőzi magát arról, hogy ez neki miért nem megy. Ez a hozzáállás bizony el is hozza a „sikert”, ami ez esetben a kudarc. Aki viszont képes magáról elhinni, hogy képes valamire, azzal nagyon sokat lendít az eredményeken.

 

Az egyik kedvenc filmem a Star Wars sorozat, aminek az egyik jelenetében Yoda jedi mester tanítja Luke Skywalkert az Erő használatára és a következő párbeszéd zajlik közöttük:

-Ez hihetetlen! (Luke Skywalker)

-Látod, ezért nem megy neked. El kell felejtened azt, amit eddig hittél. Oszlasd el a kételyeidet. Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld. (Yoda)

Igaz, hogy ez csak egy filmes párbeszéd, de úgy gondolom, hogy nagyon is sok igazság van benne. Egyszerűen csak el kell hinned magadról, hogy sikeres lehetsz abban is, ami eleinte nehezen indult.

 

Ami még szintén lényeges dolog, hogy lehet a hibákat és a kritikákat jól is felhasználni. Amikor nem kudarcként nézel a sikertelen eredményekre, hanem jelzésként, amelyek felhívják a figyelmed a gyenge pontokra, hogy hol kell még erősödnöd, vagy tanulnod, és plusz energiát bele fektetned. A sikeres emberek többsége ezen az úton megy végig. A kezdeti kudarcok nem tántorították el őket, sőt, még motiváltabbak lettek. Olimpikonok, híres színészek, üzletemberek, akiknek életük elején több elutasításban volt részük, mint sikerben, nem adták fel. Miután jól kisírták magukat, felálltak és mentek tovább. (Pl. Meryl Streep színésznőt kezdetben rendezők sora utasította el a kinézete miatt.)

Ha hibázol, megbuksz egy vizsgán, igazából senkit sem érdekel olyan értelemben, hogy nem dől össze a világ, nem történik semmi. És nemcsak a tanulmányok során szabad hibázni, hanem az életúton is. Egyesek nem mernek párkapcsolatban élni, vagy házasságba lépni, mert „Mi van, ha nem sikerül?”, mások nem merik otthagyni a biztos, de annál gyötrelmesebb munkahelyüket, mert „Mi van, ha a másik helyen is rossz lesz?”.. és így tovább. Ezek csak kifogások, önigazoló bemagyarázások. Minden tapasztalás fontos, mert a személyiséged általa lesz gazdagabb, és mert a bölcsességet nem a semmire kapod meg. Sok-sok küzdelem és tanulság teszi az embert azzá, amivé érik idősebb korára.

A személyes tanácsadás és a születési képlet fejtése során általában meg lehet fejteni a szorongások legfőbb okait, de szerencsére az oldásaikat is. Azt mondom, ha valamit nagyon szeretnél elérni az életben, ne törődj mások véleményével, és ne tántorítson el a kezdeti kudarc. Ha nem sikerült elsőre, majd sikerülni fog másodszorra, vagy harmadszorra, ha képes vagy tenni és küzdeni is érte.

(Ja és még valami: véleményem szerint a ’hiba’, mint fogalom is érdekessé válik, ha felteszem a kérdést, hogy egyáltalán létezik-e olyan, hogy ’hiba’. Mindannyian az Isten/Univerzum/Természet teremtményei vagyunk. Vajon szokott-e az Isten hibázni?…)

 

 

Szeretettel: Cs. Melinda

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someonePrint this page