Életszakaszok és uralkodó bolygóik

eletszakaszokAkárcsak a Naprendszer bolygóira, az egész univerzumra jellemzőek a ciklikus ismétlődések. A tél után jön a tavasz, az éjszakát felváltja a nappal, a felnőttkort követi az időskor és így tovább. Az emberi életet, ha asztrológiai vonatkozásban vizsgáljuk, szintén bizonyos ismétlődő szakaszok jellemzik, amelyek a 7 ősbolygóhoz köthetőek. Az élet megpróbáltatásaival általában 7 évente kell szembenéznünk, ahogyan a tranzitáló Szaturnusz és Uránusz 90°, illetve 180° -os helyzetbe kerül a születési képletbeli pozíciójukhoz képest. Már az ókori kultúrákban is megfigyelték ezt a 7 éves ciklust, tudták, hogy 7 év szűkölködést 7 évnyi bőség fog követni. Az emberi élet 7 éves szakaszait egy-egy bolygó uralja, de a 7 éves szakaszon belül az egyes életéveknek is vannak uralkodó bolygóik.

(Az életéveket úgy számoljuk, hogy az éppen folyamatban lévő évet vesszük az adott bolygó hatása alá. Tehát, ha valaki 35 évesnek mondja magát, mert nemrég volt a születésnapja, akkor ő már a 36. évébe lépett, vagyis az adott évét a Mars és a Hold fogja uralni. Az éves előrejelzésben is a következő egy évet vesszük vizsgálat alá ugyebár.)

Az első 7 év a kisgyermekkori szakasz

Az első életévet a Hold jellemzi. Ilyenkor a kisbaba még az anyával azonosul, szimbiózisban él vele, érzi az édesanya gondolatait, érzéseit, szándékait. Az anyától/gondozójától függ az életben maradása.

A második életévben a gyermek a világ megismerésével, felfedezésével van elfoglalva. Ismerkedik az anyanyelvével, a szokásokkal, a földi élettel és a saját kicsi testével. Megtanul ülni, mászni, felállni, járni, tárgyakat a kezébe venni, és elkezdődik valamiféle kommunikáció a környezetével. Ez a Merkúr időszaka.

A harmadik életévben kezdődik az érzékszervi megfigyelés. Kialakulnak a vénuszi tulajdonságok, a zene és a művészetek szeretete, az éneklés, a táncolás, a rajzolgatás, egyre többféle étel megkóstolása, a mesék megismerése…stb. Ilyenkor már igazán barátságos a kisbaba, szeret társalogni és önként mutatja ki a szeretetét, ölelések, kedvességek, puszik formájában.

A negyedik életévben ébred tudatára az ego, mint a személyiség legfőbb része, megnyilvánul a Nap jegye és kezdődik a „dackorszak”. A kisgyerek felfedezi az ÉN jelentését és feszegeti a határait. Ami egyáltalán nem baj, sőt.

Az ötödik életév a Marshoz tartozik. Ez egy energikus, futkározós, akaratos, de kezdeményező, kreatív és nagyon tevékeny időszak. A kisgyermek szeretne mindent kipróbálni, ami megtetszik neki, autót vezet apa ölében, biciklizik, sportol, épít, szétszed, majd újra épít.

A hatodik életév a Jupiter éve. A kisgyerek tele van tervekkel, már tudja, mi lesz, ha nagy lesz és optimistán tekint a jövőjére. Már várja az iskolát és úgy érzi, mérföldkőhöz érkezik az élete. Az 5-6 éves gyermekek közel állnak még a spirituális világhoz, gyakran vannak képzeletbeli barátaik vagy angyalokat, különböző színű aurát vélnek látni az emberek körül.

A hetedik életévben lezárul az első szakasz és az iskolakezdéssel új fejezet kezdődik az ember életében. Ilyenkor meg kell tanulni beilleszkedni egy közösségbe, meg kell felelni a társadalmi elvárásoknak és illem szerint kell viselkedni. Elindul a szocializálódás folyamata és az alkalmazkodás egy felnőttesebb, nehezebb életvitelhez. Az iskolakezdés valóban egy mérföldkőnek számít, hiszen az érettség és a felelősségvállalás első lépcsőfoka az ember életében. Ebben az évben a Szaturnusz dominál.

A következő 7 évet a Hold uralja (8.-14. életév), mivel a személyiség a tudatalattiban formálódik és az egyén ösztönösen, szivacsként szívja magába az információt. Ilyenkor épül a személyiségbe minden gyermekkori emlék, tapasztalás és történés. Ebben az időszakban nagyon fontos a családi minta és érzelmi biztonságot nyújtó szülői háttér, amely a felnőttkori egészséges lelkiállapot alapjait fogják képezni.

Ezt a 7 éves ciklust a Hold uralja ugyan, de az egyes életéveknek különböző, arra az évre vonatkozó uralkodó bolygójuk is van. A két bolygó együtt adja meg az adott év jellegét.

  1. életév: Hold / Hold (fontos az érzelmi biztonság)
  2. életév: Hold / Merkúr (nyitottság az új ismeretekre)
  3. életév: Hold / Vénusz (barátságok, szeretet kimutatása)
  4. életév: Hold / Nap (dícséretek, szereplések)
  5. életév: Hold / Mars (versenyzések, sport)
  6. életév: Hold / Jupiter (a jövőkép kitalálása, pályaorientáció)
  7. életév: Hold / Szaturnusz (iskolaválasztás, életreszóló döntések)

15.-21. időszaka a Merkúrhoz tartozik, amikor az egyén begyűjti az információt és kialakítja saját véleményét a világról.

  1. életév: Merkúr / Hold (még fontos a családi háttér)
  2. életév: Merkúr / Merkúr (tanulás, információgyűjtés)
  3. életév: Merkúr / Vénusz (első szerelmek)
  4. életév: Merkúr / Nap (érettségi vizsgák, pályaválasztás)
  5. életév: Merkúr / Mars (cselekvés, újult erővel vágunk bele új tevékenységekbe)
  6. életév: Merkúr / Jupiter (új világkép)
  7. életév: Merkúr / Szaturnusz (Szaturnusz tranzit kvadrát Szaturnusz radix, felnőttéválás kezdeti lépései, felelősségvállalás)

A 22.-28. életévek a Vénusz hatása alatt állnak. Ez az egyik legizgalmasabb életszakasz. A fiatal egyén szerelmes lesz, megtanulja elfogadni és kimutatni a szeretetet. Kialakul a saját ízlése, amikoris úgy öltözik, ahogy akar, úgy rendezi be a szobáját/lakását, ahogy csak szeretné, nem enged beleszólást az életébe. Akit korábban nagyon szigorúan neveltek, az ilyenkor többnyire elköltözik jó messzire, hogy megtapasztalhassa milyen az, amikor nem áll mögötte senki. Ez az életszakasz az első szárnypróbálgatások időszaka is. Ilyenkor lépünk a felnőttkorba, megkapjunk életünk első állását és fizetését, meg kell tanulnunk beosztani és félretenni a pénzt. A társasági élet szintén domináns ebben az életszakaszban.

  1. életév: Vénusz / Hold (szerelem, szeretet, első gyermekre lehetőség)
  2. életév: Vénusz / Merkúr (tanulás, információ begyűjtése)
  3. életév: Vénusz / Vénusz (szeretet, barátságok)
  4. életév: Vénusz / Nap (szerelem, önmegvalósítás, életöröm)
  5. életév: Vénusz / Mars (szeretet, szerelem, szexualitás)
  6. életév: Vénusz / Jupiter (szerencse, új világkép kialakítása, jövőbeni tervek szövögetése)
  7. életév: Vénusz / Szaturnusz (Szaturnusz tranzit első köre véget ér, az asztrológiai felnőttkor kezdete, egy ajtó kinyílik a radix Szaturnusz által elfoglalt területen.)

A 29.-35. életéveket a Nap uralja, amely az alkotás, az önmegvalósítás, a teremtés és a ragyogás időszaka. A siker és a karrier csúcsa ez a hét év, de a házasság, vagy az első gyermek érkezése is gyakran esik a 28.-29. illetve 35.-36. életévre.

  1. életév: Nap / Hold (családi élet, érzelmek, ösztönös döntések)
  2. életév: Nap / Merkúr (intelligencia, önkritika)
  3. életév: Nap /Vénusz (harmónia iránti igény)
  4. életév: Nap / Nap (önmegvalósítás, szakmai továbbképzések)
  5. életév: Nap / Mars (új lendület, tettrekészség)
  6. életév: Nap / Jupiter (új tervek, világkép formálás)
  7. életév: Nap / Szaturnusz (felelősségvállalás, házasság vagy gyermek)

A 36.-42. életévekben a Mars uralkodik. Ilyenkor már nagyon céltudatosan vágunk bele a korábbi tervek megvalósításába. Hatalmas energiával és lelkesedéssel kezdünk új életet, amelybe minden kreativitásunkat beletesszük, ezért további sikerekre lehet számítani.

  1. életév: Mars / Hold
  2. életév: Mars / Merkúr
  3. életév: Mars / Vénusz
  4. életév: Mars / Nap
  5. életév: Mars / Mars
  6. életév: Mars / Jupiter
  7. életév: Mars / Szaturnusz

A 43.-49. életéveket a Jupiter befolyásolja, amikor a sikerek után az élet igazi értelmét keressük. A hitrendszerünk átalakul, felfedezzük az igazi értékeket és felkészülünk az idő múlására. Sokakat elér az életközepi válság, amikor rájönnek, hogy még nem csináltak semmi „értelmeset” az életben, ezért igyekeznek gyorsan megvalósítani korábbi álmokat vagy terveket. Belevágnak új tanulmányokba, pályát módosítanak, vagy másik országba költöznek.

  1. életév: Jupiter / Hold (család, otthon)
  2. életév: Jupiter / Merkúr (új szellemi kihívások, egészségre odafigyelés)
  3. életév: Jupiter / Vénusz (szeretet, harmónia, kisebb pénzügyi sikerek)
  4. életév: Jupiter / Nap (önmagvalósítás)
  5. életév: Jupiter / Mars (sport, tettrekészség)
  6. életév: Jupiter / Jupiter (sikerek, bőség, szerencse, hit)
  7. életév: Jupiter / Szaturnusz (komolyság, befelé fordulás)

Az 50-56. életéveket a Szaturnusz uralja. Ez már valamelyest a számvetés időszaka, különösen a fizikai test jelei kapcsán. A test öregszik, amely hűen tükrözi addigi életmódunk és mentalitásunk minőségét. Az egyes életévek a megszilárdult tulajdonságainkat vetik vizsga alá. A megkövült negatív tulajdonságokat le kell hámozni, a pozitívakat pedig meg kell szilárdítani ahhoz, hogy igazán a bölcsesség útjára léphessünk idős korunkra.

  1. életév: Szaturnusz / Hold
  2. életév: Szaturnusz / Merkúr
  3. életév: Szaturnusz / Vénusz
  4. életév: Szaturnusz / Nap
  5. életév: Szaturnusz / Mars
  6. életév: Szaturnusz / Jupiter
  7. életév: Szaturnusz / Szaturnusz

57.-63. életév: Hold időszak (nagyszülői kor, család, otthon)

64.-70. életév: Merkúr időszak (szellemiség, összegzés, az élet összefüggéseinek meglátása)

71.-77. életév: Vénusz időszak (csendes befeléfordulás, harmónia, felkészülés az elmúlásra, az élet szépségeinek meglátása)

78.-84. életév: Nap időszak (a Nap jegyének végső simitásai, szellemi szintjei)